Határtalanul! - tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával:

KIRÁNDULÁS BÁNSÁGBAN, BÁCSKÁBAN ÉS A KAZÁN-SZOROSBAN
HAT-KP-1-2024/1-001679

Iskolánk pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által Határtalanul 2024 elnevezésű hetedik osztályos tanulók csoportjai számára kiírt pályázaton. A pályázat keretében kirándulásokat, utazásokat támogatnak, olyan helyszíneken, melyek Magyarország jelenlegi határain túl találhatók, de történelmi, kulturális, vagy akár gazdasági értelemben hazánkhoz szorosan kapcsolódnak.
2025. március 24-én Egerből Szolnok - Martfű – Hódmezővásárhely – Makó útvonalon át a kiszombori határátlépőn hagytuk el Magyarországot a pályázat keretében megvalósuló utunk első napján.

A határátlépést követően Nagyszentmiklóson álltunk meg a szemerkélő esőben és kerestük fel a legjelentősebb magyar zeneszerző, és a Kárpát-medencei népdalkincs egyik jeles gyűjtője, Bartók Béla szobrát. Rövid időre megálltunk Bartók Béla szülőházának helyén található ház előtt, ahol egy kétnyelvű tábla tájékoztatja az arra járókat. A településen áthaladva felelevenítettük az avar kori nagyszentmiklósi kincsről korábban tanultakat.

Temesvár volt a következő település, ahol egy rövid séta keretében megtekintettük a szoborparkot, megkerestük Hunyadi János mellszobrát, rövid látogatást tettünk az ortodox székesegyházban. Aznap este Temesvárott volt a szállásunk, ahol vendéglátónk kedves törődése és a bőséges vacsora után hamar nyugovóra tértünk, várva a következő napok kalandjait.

Kedden, március 25-én Temesvárról Krassó-Szörény megye székhelyére, Resicabányára utaztunk. A szabadtéri mozdonymúzeumban időztünk, megtekintve a 153 éves „Resica” névre hallgató normál nyomtávú sínre tervezett mozdonyt, és a helyi nehézipari központ további vasúti járműveit.

Itt találkozhattunk Kun Lászlóval, aki a helyi szórványmagyarság kulturális egyesületében tevékenykedik. Laci bácsi beszélt nekünk a városban folyó korábbi ipari termelésről, és az utóbbi évtizedek változásairól. Néhány mondatban felvázolta a szórványmagyarság létszámáról, korösszetételéről tudható adatokat. Tőle búcsút véve a Krassó-Szörény megye természetvédelmi területeinek egyikén, Krassóvár mellett tettünk egy rövid túrát. A Duna bal oldali mellékfolyója, a Karas itt még bővizű patakként folyik, a partján pedig számtalan kisebb-nagyobb barlangot fedeztünk fel. Legnagyobb örömöt azonban a patak partján háromszor is felbukkanó foltos szalamandrák okozták. Ezeket a farkos kétéltűeket a Bükkből is jól ismertük már. A túra végén a kis település szélén álló vízimalmot jártuk körül.

A nap második felében egészen délre, majdnem a Dunáig eljutottunk: az Osztrák-Magyar Monarchia egykori felkapott gyógyfürdőjének helyszínét, Herkulesfürdőt kerestük fel. A csodálatos természeti környezetben található település méltán lehetett a XIX. századi jómódúak kedvenc helye, mára azonban egykori önmagának árnyéka, szívszorító látvány. Bár néhány épület felújításában már belekezdtek, és az egykori főtér új burkolatot kapott, összességében mégis a kérdés fogalmazódott meg bennünk: miért kell ennek a sok szépségnek elenyésznie?

Aznap este a település újabban kialakított részén volt a szállásunk, remek panorámával a környező hegyekre.

Szerda reggel Orsova volt az első megállónk. Orsova a Cserna folyó torkolatának közelében található. A jelenlegi település csak a Vaskapu I. vízerőmű építése után lett kialakítva, a korábbi település víz alá került. Víz alá kerültek így évszázadok emlékei. A magyar történelem számára többszörösen fontos ez a táj: az egykori Magyar Királyság határvidékén járunk, mely helyszíne volt sok csatának, de itt volt a Dunagőzhajózási Társaság egyik felügyelő helye is. Az 1848-1849-es szabadságharc leverését követően Kossuth Lajos Orsován töltötte utolsó éjszakáját holtig tartó emigrációja előtt, és Orsova közelében rejtette el, ásta el Szemere Bertalan - aki a szabadságharc leverésekor miniszterelnök volt – a szent koronát. A történelmi emlékeken túl beszélgettünk a vízlépcső hasznáról és káráról, ökológiai hatásairól. Mivel a román és szerb határátkelők közti út a vízlépcső tetején vezet, így egész közelről is szemügyre vehettünk az építményt, a hozzá tartozó zsilipekkel együtt.

Határátkelés előtt azonban még tettünk egy rövid túrát Dunatölgyesnél egy kilátópontra, ahonnan az esős idő ellenére szép panoráma nyílt a beszűkülő Dunára.

Utunkat a szerb oldalon nyugat felé folytatva a hol kiszélesedő, hol összeszűkülő folyam látványa kísérte. Luxemburgi Zsigmond király törökök ellen vívott küzdelmeiről beszélgettünk, és felelevenítettük a tanév elején tanult Arany János balladát is, mely Galambóc váránál játszódik.
Utunk aznap Székelykevén ért véget, ahol családias környezetben tölthettük el az estét és éjszakát. Házigazdáink családi történetei a helyi magyarság, illetve az egész ország legújabb kori története szempontjából tanulságosak voltak.

Utolsó előtti napon, csütörtökön Szerbia fővárosába, Belgrádba utaztunk. Belgrád a többi folyamok partján kialakult nagyvároshoz hasonlóan nagyon régóta lakott volt, a különböző korok emlékeiből kaphattunk ízelítőt a várban. Természetesen megemlékeztünk az 1456-os nándorfehérvári diadalról, Hunyadi és Kapisztrán János tevékenységéről, a hetven évre kialakult békéről és elmulasztott hadászati feladatokról is. A várban megtekintettünk egy különös kápolnát, melyet egy korábbi kápolna helyén építettek az ide beszállásolt katonák a 20. században. Különlegessége, hogy különböző beltéri tárgyakon felismerhető, hogy valamely hadászati eszközből lett kialakítva. Pl. tőrökből, puskákból, töltényekből készített csillár.

A belvárosban is sétáltunk, majd Péterváradra utaztunk tovább. Pétervárad a Duna jobb partján található, ma már Újvidék, Szerbia második legnagyobb városának egyik kerülete. 2022-ben Újvidék egyike volt Európa Kulturális Fővárosainak, így három évvel később egy nagyon szépen felújított, kellemes városba érkeztünk. A péterváradi kazamaták pedig nagy élményt nyújtottak, kedves idegenvezetőnk sok értékes információval gazdagította a hallgatóságot.

A Duna túlsó partján is tudtunk sétálni, megtekintettük a belváros néhány épületét, majd innen indultunk tovább utolsó szálláshelyünkre Kishegyesre.

Utolsó napon Bácskossuthfalvára látogattunk, ahol a helyi magyar nyelvű általános iskolát látogattuk meg. Betekinthettünk egy technikaórára, és Csernik Ilma tanárnő mesélt nekünk az iskola életéről és a vajdasági magyar nyelvű oktatásról. A településen található Kossuth Lajos mellszobráról emlékezetes helyi történeteket hallhattunk: a szobrot a történelem eseményei miatt rejtegetni kellett, többször eltűnt így és sok év után került elő. 1994 óta a jelenlegi helyén látható.

Innen Szabadkára, utunk utolsó állomására utaztunk, ahol elsősorban szecessziós stílusú épületeket csodálhattunk meg séta közben, majd a Városházán helyi idegenvezetővel a belső teret is megnéztük. A nap második felében pedig a nemrég felújított szabadkai zsinagógát tekintettük meg.

Szabadkáról még hosszú utunk volt hazáig. Az utazás során látottakat-hallottakat a szülőkön kívül egymásnak is újra és újra felelevenítjük. A program egyik zárásaként készülünk egy kisebb bemutatóval, előadással, képekkel, videókkal, térképekkel.

HAT-19-01-1425
"HOL ÁLDOZAT NINCS, NINCS SZABADSÁG" - A szabadságharcok hőseinek nyomában Erdélyben

A kirándulás kiemelt célja a magyarságtudat és a nemzeti összetartozás erősítése. A diákok bejárták a Rákóczi- és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentős erdélyi színhelyeit, közben történelmünk fontos pilléreivel, személyeivel ismerkedtek, szélesítették irodalmi-történelmi ismereteiket. Bepillantottak a határon túli magyarság életébe, találkoztak magyar ajkú diáktársaikkal.
Az utazás fontos hozadékaként iskolánk és - a segesvári Gaudeamus Alapítvány ajánlására - a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozata között hosszú távra szóló kapcsolat alakult ki. A két intézmény tanulói és pedagógusai rendszeresen fognak találkozni a jövőben.

Az előkészítő tevékenységeinket még annak tudatában végeztük el, hogy a kirándulásunk időpontja 2021. június 7-11. lesz. (Az utazás azonban iskolai okok miatt nem valósulhatott meg ebben az időpontban.)
Az utazást megelőzően, 2021. április 13-án - amikor még a koronavírus-járványhelyzet miatt digitális oktatásban voltunk - online részt vettünk a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásán. Bejártuk a múzeum "Rákóczi-szabadságharc" termét, ahol az adott korszakkal kapcsolatos feladatok, játékok, videók vártak ránk. Böngésztük a Kapocs (Petőfi Irodalmi Múzeum) "Március 15." c. felületét, ahol az 1849-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről kaptunk pontos képet.

A kirándulást megelőzően előkészítő órát tartottunk, ahol először az erdélyi születésű francianyelv-tanárunk, Mónika néni beszélt Erdély jelenéről, a kiránduláshoz köthető történelmi-földrajzi vonatkozásairól, etnikai összetételéről, majd az óra vége felé mesélt saját gyermekkoráról is. Ezután osztálytanítónkkal, Andi nénivel részletesen átnéztük utazásunk helyszíneit, rögzítettük a viselkedési szabályokat, majd csapatokat alakítottunk. A 3-4 fős csapatok feladata volt felkészülni a különböző helyszínek bemutatására, és koszorút készíteni a megemlékezésekhez.

2021. augusztus 19-én végre útnak indultunk. Első állomásunk Nagyvárad volt. Az 1. csoport kiselőadásából megtudtuk, hogy bár Rákóczi 1703-ban az akkor zömében a császárt támogató rácok lakta várost elfoglalta, de a várat nem tudta bevenni, ostromzárral, a várban lévők kiéheztetésével sem. 1704-ben a rácok megtámadták a környéken táborozó kurucokat és kegyetlen öldöklést végeztek. Erre Bóné András, Rákóczi ezredeskapitánya Belényesnél megrohanja a várba katonákat kísérő rácokat és szétugrasztja őket.

Mi is követtük Bóné nyomait, Belényesen keresztül egészen a kiskohi Medve-barlangig, ahol páratlan szépségű álló és függő cseppkőalakzatokat és egy már 10 ezer éve kihalt barlangi medve csontvázát csodáltuk meg.

Déva felé vettük az irányt, ahol a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány kis lakóival ismerkedtünk meg, átadtuk részükre adományainkat, megvacsoráztunk (ahol az otthon lakói segédkeztek a felszolgálásban) és elfoglaltuk szállásunkat. A nap zárásaként elsétáltunk Déva várához. A hegyormon magasodó romokhoz felvonóval jutottunk fel. Fent a várban az 1. csoport mesélt a vár történetéről. Megtudtuk, hogy a Rákóczi-szabadságharcban 1704-ben kuruc kézre került, de 1706-ban Csáky csapatai visszafoglalták, valamint hogy Déva ostroma az 1848-49-es szabadságharc három sikeres magyar ostromának egyike volt Arad és Buda mellett. Bem lőszerraktárt rendezett be a várban, ami a temesvári csatavesztést követően rejtélyes körülmények között felrobbant. 1849. augusztus 18-án itt tette le a fegyvert Bem apó az osztrák haderő előtt. Közösen felolvastuk a Kőmíves Kelemen balladáját, majd sötétedésig gyönyörködtünk a városra és a Maros völgyére nyíló fantasztikus kilátásban.

Másnap (2021. 08. 20.) reggel Nagyszebenbe indultunk. Buszunk a város egyik éke, a Kövér-torony melletti parkolóban állt meg. Innen besétáltunk Főtérre (Piata Mare). Ez a város az 1849. január 21-én még visszaverte Bem támadását, de március 11-én Bem váratlan rajtaütéssel elfoglalta. A 2. csoport a beszámolója kiegészítéseként bemutatta a győzelemnek emléket állító Erdélyi körkép c., 1897-ben készült monumentális festmény eddig fellelt részleteit. Ellátogattunk az evangelikus püspöki székesegyházhoz, a Hazugok hídjára, láttuk a kis- és a nagypiac között álló Tanácstornyot, a Mészárosok házát, a Luxemburg-házat. Kétórányi sétálás után egyöntetűen megállapítottuk, hogy napokig tudnánk csodálni ezt a várost, így elhatároztuk, hogy ide egyszer még visszatérünk.

Utunk innen Vízaknára vezetett, hiszen a Nagyszeben elleni sikertelen ostrom után Bem seregei Vízaknára vonultak vissza. Innen indítottak támadást a túlerőben levő osztrák hadak ellen. Az 1849. február 4-i ütközet és az azt követő visszavonulás a honvéd csapatok súlyos vereségével végződött. Az elesett mintegy háromszáz honvéd holttestét az elhagyott sóbányák egyik aknájába temették. Az emlékükre állított emléktábla mára a Honvéd-tóban, elsüllyedve található. Helyette a református templom kertjében áll egy kopjafa, mely emléket állít és emlékezési helyet biztosít hős magyarjaink előtt. A templom sajnos, ottlétünkkor zárva volt. A sós vizű Bercsényi-, Mikes- és Rákóczi-tavak azonban a rekkenő hőségben jól esett egy kis fürdőzés.

Petőfi Sándor ebben az ütközetben már Bem hadsegédjeként vett részt. A városban van egy emléktábla, mely Petőfi szálláshelyét örökíti meg, azt a házat, ahol a költő 1849. január 29. és február 4. között lakott. Négy nap dörgött az ágyú ... c. híres versét, melyet erről az ütközetről és az életüket a magyar szabadságért áldozó honvédek tiszteletére írt, mindannyian ismerjük.

Segesvár felé vezető utunkon nem mehettünk el Erdély egyik legszebb, a világörökség részét képező erődtemploma mellett. Berethalom - szász lakói lévén - a császári erők oldalán állt az 1848/49-es szabadságharcban. Temploma a falu közepén emelkedő dombon áll. Belsejében rögtön megértettük a hálóboltozatos hajó, a csillagboltozatos szentély és a szárnyasoltár kifejezéseket. A fiúkat a sekrestyeajtó zára nyűgözte le, a lányokat pedig az erőd falánál húzódó házastársi börtön, ahová a válni akaró párokat zárták be mindaddig, amíg ki nem békültek. Szabad séta keretében bejártuk az erőd tornyait, pihentünk árnyas fái alatt és hallgattuk a templomból kiszűrődő orgonaszót.

E nap utolsó állomása Segesvár volt. Szállásunkat elfoglaltuk a Gaudeamus Szórványközpont diákotthon-épületében, majd találkoztunk a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar nyelvű tagozatának diákjaival és együtt töltöttük a nap hátralévő részét. Közösen felsétáltunk a várba, útközben történelemszakos tanárnőjük, Erika néni bemutatta a várost (Velencei ház, Vlad Dracul háza, óratorony stb.), megkoszorúztuk Petőfi szobrát a Csizmadiák bástyája melletti kis téren, majd a diákok bemutatták iskolájukat, meséltek szórványban megélt életükről, mindennapjaikról, az oktatásról, majd közösen elmentünk fagyizni, és megmásztuk a Diáklépcső 172 lépcsőfokát is.

A következő nap (08. 21.) reggelén Fehéregyházán megemlékeztünk az 1849. július 31-i, a túlerőben lévő orosz cári csapat és a Bem apó által vezetett magyar sereg közötti ütközetről. Utoljára ekkor látták élve Petőfi Sándor nemzeti költőnket, sírja ismeretlen.

Ivómezejéről traktorral mentünk fel a Madarasi Hargitára, ahol felkerestük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából emelt, a székely székekből elesett honvédeknek emléket állító kopjafát. Menetközben megtaláltuk az osztálytársunk családja által állított kopjafát is.

Ezután Farkaslaka és Korond következett. A székelyföldi Farkaslakán - Tamási Áron szülőfalujában - első utunk Erdély első trianoni emlékművéhez, az apostoli kettős kereszthez vezetett, "mely nem csak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is". Az emlékmű a tizenhárom aradi vértanú emlékére állított kopjafák között talált helyet magának. Korondon családtagjainknak vásároltunk ajándékot.

A hosszú nap végén Marosvásárhely Rákóczival kapcsolatos emlékhelyeit kerestük fel, akit 1707-ben a marosvásárhelyi országgyűlésen iktattak be uralkodóvá és Erdély fejedelemévé A Szentgyörgy utcából egy meredek, 70 lépcsőfokból álló lépcsőn, az ún. Rákóczi-lépcsőn közelítettük meg a várat, tiszteletünket tettük Rákóczi szobránál, majd a vacsoráig és a szállás elfoglalásáig bejártuk a vár zegzugait.

Utazásunk 4. napján (08. 22-én) Torda felé vettük az irányt. A napot a Tordai-sóbányában indítottuk. Mint idegenvezetőnktől megtudtuk, már 1672-ben itt tanácskoznak a kuruc mozgalom vezérei, és innen indulnak erdélyi önkéntesekkel, hogy megkezdjék Máramaros és Szatmár felé beütéseiket. Sokat szenvedtek a tordaiak a Rákóczi szabadságharc idején, többször rájuk gyújtották házaikat a labancok. 1707 végére városuk egy romhalmaz lett. A tordai sóbányában található 13 millió éves, csaknem 1200 m vastagságú sóréteg Erdély egyik leghihetetlenebb látványossága. A Habsburgok hatalomra jutásával megszűnt a só szabad értékesítése, fellendült a kitermelés, a sókereskedelem, és ezzel együtt a sócsempészet is, melynek csak az 1848/49-es szabadságharc bukása vetett véget..A bánya különböző alakú (harang, trapéz) termei Habsburg-neveket viselnek: Mária Terézia, Ferenc József.

A Tordai-hasadék Erdély egyik természeti csodája, 1938 óta védett. Tanulói előadásokból megtudtuk, hogy számos legenda fűződik a területhez. A szájhagyomány szerint Balyka László (Balika), egy román kapitány, II. Rákóczi Ferenc híve az itteni barlangokban bújt el a szabadságharc alatt a labancok elől, innen kapta a nevét az egymással szemben lévő Kis- és Nagybalika barlang, Hallottunk Szent László mondáját is, a Hesdát-patakban Szent László-pénzt kerestünk.

Erdély egyik legszebb, zömmel magyarok lakta festői fekvésű falva következett, a Székelykő monumentális sziklatömbjének árnyékában húzódó Torockó, ahol kétszer kel fel a nap. A Rákóczi-szabadságharc időszakában labanc csapatok több alkalommal is kirabolták a települést. A Székelykő oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott.

A Kalotaszeg peremén fekvő Magyarlónán a Bálint gazda vendégházban szálltunk meg, ahol a házigazda vezetésével megtekintettük a falu műemlék református templomát. Csodálattal néztük festett kazettás mennyezetét, a hímzett terítőit és falvédőit.

A kirándulás utolsó napját a Sárkányok kertjében indítottuk Almásgalgón. Megcsodáltuk az erózió alkotta mesés sziklaképződményeket, megfejtettük néhány addig kevésbé ismert szó jelentését, pl. suvadás, suvadáskaréj, konglomerátum, erózió stb.

Érmindszenten a szülőházánál emlékeztünk meg Ady Endréről. A nádfedeles parasztház és a telken később épített kúria számtalan eredeti tárgyat őriz a költő életéből. A szülőház falán egy emléktábla az osztálytársunk egyik kedvenc verséből (Magyar jakobinus dala c.) idéz.

Kismajtényban megkoszorúztuk a szatmári béke emlékoszlopát. A Rákóczi-szabadságharc katonái itt, a Majtényi-síkon tették le a fegyvert 1711-ben. Az eseményt megelőző békeszerződésre emlékeztet az obeliszk.

Eredeti terveink szerint Nagykárolyban a Károlyi-kastélyt szerettük volna bejárni, azonban hétfő lévén az épület zárva volt. Emiatt utunkat Kaplony felé folytattuk, ahol a Rákóczi-szabadságharc hadvezéréről, gróf Károlyi Sándorról emlékeztünk meg, aki 1711-ben a majtényi síkon letette a fegyvert. Egy bencés szerzetes vezetésével bejártuk az Ybl-tervezte Szent Antal templomot és a Károlyi-kriptát. Ezzel a programmal köszöntünk el Erdélytől és az elmúlt 5 nap számtalan élményével a szívünkben útnak indultunk Magyarország felé.

HAT-17-01-2017-01067 "SZÉP HALÁL A SZABADSÁGÉRT HALNI"

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei Erdélyben

"A kirándulás legfőbb célja a magyarságtudat és a nemzeti összetartozás erősítése. A diákok bejárják az 1848/49-es forradalom és szabadságharc néhány jelentős erdélyi színhelyét, miközben történelmünk fontos állomásaival ismerkednek meg, szélesítik irodalmi-történelmi ismereteiket, bepillantást nyernek a határon túli magyarság életébe, és találkoznak hasonló korú és érdeklődésű magyar ajkú diáktársaikkal is."

Az utazást megelőzően, 2018. május 24-én egy "Fényesebb a láncnál a kard..." c. múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Meghallgattuk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc katonai történetét, megismerkedtünk a szemben álló erők fegyvernemeivel, a gyalogság, a lovasság és a tüzérség egyenruhájával, fegyverzetével, felszerelésével.

2018. június 04-07. között négy felejthetetlen napot töltöttünk Erdélyben.

Első állomásunk kedvenc költőnk, Arany János szülőhelye, NAGYSZALONTA volt, ahol a Csonka-toronyban interaktív idegenvezetés során megtudtuk, hogy a kiállított tárgyakat a költő fia, Arany László adományozta 1885-ben a múzeumnak, valamint beszéltünk Arany és Petőfi szoros barátságáról is. Utunk ezután ARADRA vezetett, ahol a Megbékélés parkjában felállított Szabadság-szobrot szerettük volna megkoszorúzni, de a mindenhol útlezárásba, terelésbe ütközött a buszunk, így végül a kivégzés helyszínén felállított 13 vértanú emlékművénél róttuk le tiszteletünket nagyjaink előtt. A nap további részét utazással töltöttük, hogy elérjünk szálláshelyünkre, CSERNAKERESZTÚRRA, ahol Éva néni és István bácsi meleg szeretettel és nagyon finom káposztával várt bennünket.

Másnap reggel a Hunyadiak várához siettünk, ahol már várt ránk egyik osztálytársunk rokona, Erich bácsi, és idegenvezetőnk, Magdi néni. Az ő iránymutatásukkal jártuk végig VAJDAHUNYAD erősségének minden zegét-zugát, és a vár kápolnájában szent áhítattal hallgattuk Magdi néni tolmácsolásában Petőfi: Vajdahunyadon c. művét. Majd átsétáltunk a vár mögött meghúzódó ref. templomhoz, melynek kertjében egy Petőfi-szobor áll, annak állítva emléket, hogy 1849. április 14-én déltájban Bem tábornok seregével Petőfi itt pár órára megállt, és a vezérkarral megnézte a várat. Ekkor írta "Vajdahunyadon" című versét is. Innen GYULAFEHÉRVÁRRA utaztunk, ahol sétáltunk Erdély egyetlen hosszabb ostromnak is ellenállni képes erősségében, és tiszteletünket tettük a Szent Mihály Székesegyházban fejedelmeink (Hunyadi János, János Zsigmond, Izabella királyné, Fráter György, Bocskai István, Bethlen Gábor) síremlékei előtt. NAGYENYEDEN a Vártemplomhoz siettünk. Útközben osztálytársunk ismertetőjéből megtudtuk, hogy a várost többször is megtámadták. 1704-ben Rabutin gyújtotta fel, a város védelmében 30 diák esett el, erről szól Jókai A nagyenyedi két fűzfa c. regénye. 1849-ben a lakosság nem hitte, hogy az addig békés románok bántanák őket, január elején egy éjszaka azonban elszabadult a pokol. A román felkelők közel ezer embert mészároltak le, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ennyien a környező hegyekbe menekültek, ahol megfagytak a zord hidegben. A halottak egy részét a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol most egy emléktábla áll mementóul. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a borzalmas tettek vezetőinek nem büntetés járt, hanem ma is álló szobrok, amik "dicső" tetteiket hirdetik. Elsétáltunk a Bethlen Gábor alapította nagyhírű református kollégiumhoz is, ahol sok neves ember tanult, és innen indult Kőrösi Csoma Sándor ázsiai útjára. A hosszú nap végén egy picit fáradtan érkeztünk meg TOROCKÓRA, ahol már sajnos, zárva találtuk a Néprajzi múzeumot. Tiszteletünket tettük az Erődtemplom kertjében álló kopjafánál, majd elsétáltunk a falu főterén található vajorhoz, melyet állatok itatására és mosásra használtak a helybeliek. Végül elfoglaltuk a szállásunkat a Piroska Panzióban, és a finom vacsora után gyorsan el is nyomott mindenkit az álom.

A harmadik napot már nagyon vártuk. Ekkor találkoztunk ugyanis a KOLOZSVÁRI waldorf iskolás társainkkal. Sajnos, nem tölthettek velünk annyi időt, amennyit szerettek volna, egy össz. iskolai programjuk miatt csak a délelőtt második felében csatlakozhattak hozzánk. Szeretettel fogadták bemutatkozásunkat, rövid műsorunkat és ajándékainkat. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy mi láthattuk először azt a bábjátékot, amit ők maguk írtak, ők játszották el, ők készítették hozzá a bábokat és a díszletet is, felnőtt közreműködése nélkül. Mire végigvezettek minket a hatalmas iskolájukon, már össze is barátkoztunk. Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy el kell köszönnünk egymástól, de megígértettük velük, hogy a közeljövőben ellátogatnak hozzánk. Kolozsváron a főtéren megcsodáltuk a Szent Mihály templomot, elsétáltunk Hunyadi Mátyás szülőházához, és felkerestük Bem tábornok emléktábláját, mely győztes átvonulásának állít emléket. Ezt követően az Erdélyi Szabadtéri Múzeumba látogattunk el, ahol Erdély népi építészetét és néprajzi jellegzetességeit ismerhettük meg 15 portán keresztül. TORDÁN a sóbányászat rejtelmeibe vezetett be minket idegenvezetőnk, Orsi. Láthattuk, milyen nagy munka volt emberi erővel és lovak segítségével felszínre juttatni a 13 millió éves sókészlet egy-egy apró töredékét is, jártunk a Terézia- és a Rudolf-bányákban, megcsodáltuk a sóból készített "Oltárt", a megfagyott vízesésnek tűnő sózuhatagot és a sócseppköveket. A "Gazdagok lépcsőjén" át lejutottunk az alsó szintre, ahonnan a bátrabbak egy óriáskerékből vehették szemügyre a hatalmas tereket. E csodás nap végén a TOROCKÓI Kis Szent Teréz Gyermekotthon lakóinál tettünk látogatást. Nagyon sajnáltuk, hogy nem tudtunk jobban megismerkedni az ott lakó gyerekekkel, de pont vacsoraidőben értük oda, így csak arra maradt időnk, hogy amíg minden gyermek részére kisült a bundáskenyér, addig átadjuk részükre ajándékainkat, és a egy rövid zenés műsorral kedveskedjünk nekik. Az egyik gondozóbácsival való beszélgetésünk alkalmával hallottak azonban így is mély benyomást tettek ránk.

Elérkezett a hazautazás napja. Először KÖRÖSFŐN álltunk meg egy rövid időre ajándékot vásárolni, majd BÁNFFYHUNYADRA mentünk, ahol először idegenvezető segítségével a református templomot és a benne lévő ereklyéket, a festett kazettás mennyezetet és a meseszép hímzéseket csodáltuk meg, majd a templom melletti téren kirándulásunk lezárásául megkoszorúztuk Petőfi emlékoszlopát. Az oszlop felirata utazásunk célját hangoztatta: "Egy nemzet ereje nagyjainak tiszteletében rejlik". Erdély kapuján, a KIRÁLYHÁGÓN áthaladva értünk utunk utolsó állomásához, NAGYVÁRADRA. Tettünk egy rövid sétát a szabadságharc hadiipari központjában, a várban, itt tudtuk meg, hogy 1848-ban a várban lakozó császáriak a szabadságharc oldalára álltak, ezt követően ide költöztek a puska-, szurony- és kardkészítő műhelyek, és jelentős mennyiségű lőszert raktároztak el. A nap zárásaként egy rövid, fagyizós sétát tettünk még a belvárosban, megcsodálva messze híres épületeit, majd elindultunk a magyar határ felé.